Szeretettel köszöntöm!
Kiss-Bayer Veronika vagyok, férjemmel és 3 kamasz lányommal Solymáron élek. A kötődésem születésem óta ehhez a környékhez köt, gyermek éveimet felváltva töltöttem Solymáron és Pesthidegkúton. Sváb gyökereim mellett, mindig is nyitott voltam más emberek, tájak, kultúrák megismerésére. Már egészen kicsi koromtól kezdve könnyen kapcsolódtam az emberekhez, felnőttként pedig azt vettem észre, hogy megnyílnak nekem és megtisztelnek a bizalmukkal. Ez a felismerés ösztönzött arra, hogy miután a gyermekeim már lassan felnőnek új pályát válasszak magamnak.
Az önmunkát már több mint 15 éve, a gyerekek érkezésekor elkezdtem, amikor felismertem a saját elakadásaimat, javításra szoruló mintáimat. Rengeteg önismereti könyv elolvasása, hanganyag és előadás meghallgatása után döntöttem úgy, hogy ezeket és a saját tapasztalataimat felhasználva szeretnék mások segítségére lenni, hogy a közös munka hosszútávon mindannyiunk gyógyulását szolgálja. Természetesen az önismereti munka sohasem fejeződik be, most is úton vagyok.
Nagyon fontosnak tartom az edukációt és a prevenciót, hogy időben felkészíthessük a gyerekeket és a fiatalokat az előttük álló nehézségekre, kihívásokra, hiszen ezek az élet velejárói. Úgy gondolom, hogy fel kell vérteznünk őket arra, hogy legyenek erőforrásaik, eszközeik, amikor szembe találkoznak velük.
Emiatt végeztem el a Gyermek- és Ifjúsági szellemi – lelki coach és Preventor™, valamint VMI® Gyerek és Ifjúsági Instruktor képzéseket. Emellet, mivel célom a további fejlődés, folyamatosan bővítem a tudásom és jelenleg is különböző képzéseken veszek részt.
Amennyiben felkeltettem érdeklődését, keressen bizalommal, kötelezettség nélkül megismerhetjük egymást és az előttünk álló problémát, ezt követően pedig közösen eldöntjük, hogy tudunk-e a jövőben együtt dolgozni.
